Az éjszaka csöndjét halk neszek törték meg Konoha erdejében. Egy alak suhant az erdő lombjai között, meg-megrezzentve a fák leveleit.
„Manapság egy ninja élete két dologról szól. Az életről és a halálról. A társaim bezzeg nem vették figyelembe a jeleket… Mindegyik szerelmes lett…” Köpött egyet oldalra. „Szerelem! Gyengéknek való érzelem… Elgyengít, elveszi a józan ítélőképességet. És ha netán veszélybe kerül a szeretted akkor még a halálba is követed… Szánalmas!”
Elért Konoha városfalához. A szemének halott csillogása már alapból elég ijesztő megjelenést kölcsönzött neki, emellé még a ruházata se a barátságos szándékairól árulkodott. A színtiszta fekete köpeny alatt megcsillant a hovatartozásának jelvénye. A fejpánt a derekához van kötve, még arról is pár fegyver lóg.
„De rég voltam itt utoljára… Szép emlékeim nincsenek a helyről… Csak rosszak. A halál szaga terjengett már akkor is a faluban, amikor elmentem. Ez az óta se változott…” Elindult a falu központja felé. „Érdekes, kicsit gyanús ez a csönd…” A szeme ide-oda jár. „Na mindegy, majd kiderül mi lesz…”
A falu közepén természetesen a Hokage székhelye, az óriási kupola van. Az alak a lépcsőn fellépdelve a Hokage irodáját keresi. Mikor megtalálja, nemes egyszerűséggel benyit és belép.
-Már megint horpasztasz, te anyaszomorító? – köszön kicsit tiszteletlenül a bent lévő férfinak.
-Hagyjanak aludni, ez parancs… - mormogja még álmában.
-Na, nyisd ki a csipád és köszöntsd tisztelettel a régi barátot Naruto! – emelte meg kicsit a hangját.
Narutonak kipattan a szeme és feláll. Hosszasan méregeti a férfit majd közelebb lép.
-Rég láttalak Seno.  – böki ki végül. – Mi van veled? Egyáltalán mért keltettél fel?
-Gondoltam jobb, ha beköszönök, mintsem magamra haragítsalak… - mondja halvány gúnnyal a hangjában. – Hellyel sem kínálsz már meg?
-Bocs, foglalj helyet. – vakarja meg a tarkóját Naruto. – Valamit inni?
-Valami erőset, amitől fel tudok kelni. – a csuklyát leveszi a fejéről, ami alól a szürke haja össze-vissza „nézelődik”. – Mesélj, mi van veletek mostanság?
-Semmi különös, körülbelül négy éve jelöltek ki a posztra, azóta feleségem és egy lányom született. Előtte volt egy óriási konfliktus, ami háborúvá vált…
-Hallottam róla… Minden barátomat elveszítettem…
-Nem csak neked voltak veszteségeid… - hajtja le a fejét Naruto. – Mindenki vesztett valamit, ha mást nem, de a lelkéből egy darabot. Ahogy téged ismerlek te meg se sirattad őket.
-Kellett volna? – a tekintetét ráemeli Narutora. – Soha nem sajnáltam azt akit az ellenség ölt meg.
-Soha nem változol… - Seno elé rak valami fekete löttyöt. – Van hol aludnod?
-Van, a Hyuuga klán lóg nekem egy kevés dologgal. Többek közt Hiashinak segítettem az évek alatt párszor.
-El tudom képzelni… - forgatja a szemeit Naruto. – Elmondod miben segítettél neki?
-Egyszer el. – áll fel menetközben. – De nem most.  – gyorsan lenyeli a csésze tartalmát.
-Rendben. – néz rá kicsit bánatosan Naruto. – Ha gondolod Sakurával szívesen látunk, bármikor.
-Majd egyszer, ha mindent elrendeztem, akkor beköszönök. – leteszi a csészét az asztalra. – Kösz, jól esett.
-Nincs mit, majd beszélünk. – helyezkedik vissza a kényelmes kis székébe a Hokage.
-Ahogy mondod. Majd… - azzal kilépett az ajtón.
„Remek… Ebből vezető lett, megszerezte az évfolyam legszebb nőjét. Alig veszített valamit, a szeme még mindig csak úgy sugárzik attól az önteltségtől. Legelőször akkor láttam így csillogni, amikor az első ember mondta, hogy barátként tekint rá… Ezzel szemben velem mi van? Tele vagyok sérülésekkel, elvesztettem mindent, ami jelentett valaha is nekem valamit. Rohadt jó…”
A Hyuuga rezidencia felé indult el. Lassan pirkadni kezdett, a rezidencián Hiashi éppen a reggelijét készítő Hinatával beszélget. Hanabi még nagyban az ágyat nyomja. Neji pedig TenTennel edz.
Yuji a kaput átugorva, a tetőn halad valamerre.
„Vajon merre lehet… Ááá, megvan. De ki az mellette?” Leugrik a tetőről, ezzel a frászt hozva a Hiashira figyelő nőt.
-Reggelt Hiashi. – köszönt Seno. – Rég találkoztunk.
-Neked is reggelt Seno, ha velem dumálsz akkor levennéd azt a maszkot?
-Ha nem muszáj akkor nem ijesztgetném ezt a hölgyet.
-Tán szereztél valami csúnya sebet? Amúgy szeretném neked bemutatni a lányomat, Hinatát Hyuuga.
-Tiszteletem szép hölgy. – mondja a legkisebb átérzéssel. „Remek… Megint egy nő aki úgy néz rám, mintha én lennék az egyetlen férfi ebben a világban…” – A nevem Seno Miyagi.
-Ü..Üdvözlöm… - mondja alig hallhatóan.
-Hinata, szeretnék beszélni Senoval négyszemközt. Remélem nem baj. – néz bele Hinata szemeibe.
-Nem apám, nem is zavarok tovább. Viszlát Seno-san. – azzal hátat fordít és elindul, feltehetőleg a szobájába.
-Széplány, nemde? – kérdezi Hiashi.
-Sohase voltam oda a kapcsolatokért… - emlékezteti Seno.
-Tényleg. – ugrik be neki. – De azt ne mond, hogy nem szép.
-Az, nem tagadom. De nem tartom jó ötletnek, ha egy ninja szerelembe esik…
-Egyszer úgy is szerelmes leszel. Ki tudja, lehet pont a lányomba. – mondja kicsit rejtélyesen Hiashi.
-Nem engedhetem meg magamnak. Egy ninja akkor a legveszélyesebb és a legjobb, ha nincs más, akivel törődni kell. – menetközben leveszi a maszkját, ami felfed egy elég csúnya, még jóformán friss sérülést.
-Elég csúnya… - mondja kicsit borzongva Hiashi. – Hogy szerezted?
-Emlékszel a kérésedre régebbről?
-Igen, emlékszem. – feleli kis gondolkozás után. – Mért?
-Mert amikor a lányodat védtem. – int a fejével arra, amerre eltűnt Hinata. – Akkor elszámoltam magam egy ellenséggel… A rohadék telibe kapta az arcom…
-Gondolom voltál dokinál.
-Mi értelme lenne? A küldetés és a jelentés elsőbbséget élvez nálam. – kotorászni kezd a zsebében, majd egy fehér pálcaszerű dolgot tesz a szájába, amit meggyújt. – Vagy rossz mesterem volt?
-Nem, a mestereddel nem volt gond. De Asuma szokásait nem kellene átvenned… - ingatja meg a fejét Hiashi. – Mi a terved? Ha jól emlékszem nincs lakásod.
-Az nincs, ezért vagyok itt… - fúj ki egy fehér füstfelhőt. – Ha van egy szabad szoba azt megköszönném.
-Van. – bólint Hiashi. – Meddig akarsz maradni? Vagy vegyem úgy, hogy mostantól a rezidencián teljesíted feladataidat?
-Igen, így terveztem. – feleli Seno. – Remélem nem gond.
-Nem, nem az. Gyere, megmutatom a szobád, de azt nyomd el… - mutat a füstölgő „pálcára”.
-Rendben, már úgyis elszívtam. – mosolyog.
Hiashi fejét csóválva indul meg előre, Seno pedig utána. Bemennek a rezidenciára, egyenesen a nappaliba. Onnan fel egy lépcsőn, majd balra. A folyosó végén Hiashi megáll és kimutat jobbra.
-Ez lesz a tied, ez itt… - mutat balra. – Hinata szobája.  Remélem nem kell mondanom, hogyha valami gond van akkor mit kell tenned…
-Elfelejted, hogy ezt nem poénból kaptam… - mutat az arcára.
-Nem, nem felejtem el soha. Örökké hálás leszek, mert…
-Mert tettem a dolgom? Ugyan már. – benyit a szobába. – Nem rossz, kicsit sötétebb színek kellenének.
-Eszedbe ne jusson átfesteni… - inti meg mosolyogva.
-Ki akar és mit átfesteni? – kérdezi egy selymes hang Hiashi mögül.
-Csak Seno akarja otthonosítani a szobáját… - áll félre Hiashi.
-Te jó ég! – sikít fel hirtelen Hinata amikor meglátja Sano arcát.
-Ugye mondtam… - ingatja meg a fejét Seno. – Majd este jövök… - azzal kiugrik az ablakon és az erdő felé ugrál.
-Ugye az nem valódi volt. – kérdi remegve a lány.
-A ninja élet nem egyszerű… Főleg, ha testőr valaki…
-Testőr? Még nem láttam itt soha. – fordul szembe az apjával. – Ma vetted fel?
-Nem, évek óta itt dolgozik és elég jó munkát végzett eddig, ha nem vetted észre. – küld egy biztató mosolyt a lánya felé. – Nem kell félned, megbízható shinobi.
-Soha nem láttam Konoha területén…
-Gyere, üljünk le és elmesélem a történetét. – mondja Hiashi, miközben bemegy Hinata szobájába. Miután elhelyezkedtek belekezd. – A Miyagik egy rendkívül erős, gyors akciókra és védelemre specializálódott klán. Konohában már csak ő van itt…
-Csak Seno?
-Igen, de had fejezzem be, kérlek. Hol is tartottam? Meg is van. Szóval, Konohában már csak ő van, volt egy erőteljes támadás az Uchihák és Hyuugák ellen még huszonegy éve. Az anyja hozta el hozzánk azért, hogy neveljük és tanítsuk ki a ninják életére és neveljük belé a Miyagik elveit. Mi ezt megtettük, feladatot is kapott. Mégpedig a te védelmedet. Az a seb az arcán a legutóbbi kis küldetéséről maradt. Elszámolta magát…
-Mért engem véd?
-Mert én kértem… pontosabban parancsoltam neki. – mosolyodik el Hiashi. „Illetve van egy megérzésem és jobban örülök, ha vele vagy, mint azzal a Kiba nevezetű sráccal… Csupa bolha ő is, meg az a korcs is.”
-Értem… És, mennyi idősen hagyta itt az anyja?
-Akkor volt két éves.
-Magadra hagylak. Remélem, hogy jól ki fogsz vele jönni. – áll fel.
-Rendben. Én majd este jövök. – mosolyodik el és ő is feláll. – Kibával futok össze.
Hiashi erre csak bólint és elindul, hogy végigjárja a rezidenciát a napi rutinjához megfelelően.
Hinata kinyitja a szekrényét és elkezd válogatni valami szép ruhát…
Seno az erdő szélén, egy fán állva gyönyörködik az erdőben.
„Gyönyörű az erdő. Mégis Hinata arca úszik be mindig a szemem elé… Nem hiszem el. Beleesek abba a hibába, amibe minden bajtársam beleesett és utána meghalt? Nem akarok elpatkolni egy viszonylagos érzelemért… Mondjuk gyönyörű formás kis hölgy… Szakadjál meg! Nem lehetnek érzelmei egy testőrninjának!”
 -Mért osonsz mögém? – kérdi csodálkozva. – Vagy valami gond van?
-Ne…m n…nincs… Csak gondoltam m…megköszönöm. – feleli teljesen elvörösödve Hinata.
-Mit köszönsz meg? – rakja el a fegyvert.
-A…azt, hogy megvédtél… - lép közelebb Senohoz. – És s…sa..jnálom, ami a cs…csal..ádod..dal történt…
-A múltam eltűnt, a jelenek élek, azt tanácsolom, hogy te is ezt tedd.
-És hogy hálálhatnám meg neked, hogy védelmezel? – érinti meg a sebhelyet a maszkon keresztül.
„Ezt nem hiszem el… Tetszik és nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy hozzáérjek.”
-Majd egyszer meghálálod. – megfogja a kezét. – Van valami terved a mai napra?
-Nincs sok… Kibával találkoztam volna, de nem jött el… - mondja csalódottan.
-Megnézzük vagy velem töltenéd inkább a napot? – „Ezt mi a fenéért mondtam? Ebből később lesznek gondjaim…”
-Inkább maradnék itt, veled. – még közelebb lép a fiúhoz. – Ha nem gond. – mélyen belenéz a szemébe és átöleli.
-Végülis nem baj. – öleli át Hinatát.
-Végülis? – kérdi kicsit döbbenten.
-Tudod, a Miyagi klánból már csak egyedül vagyok. És rengeteg bajtársamat vesztettem el, mert szerelembe estek és nem tudtak száz százalékig odafigyelni a feladatukra vagy a szerelmük segítségére siettek. Én emiatt nem tudok, nem akarok szeretni, de nem nagyon akar összejönni. Mivel a te védelmedre kaptam parancsot, fent akarom tartani ezt az elvemet, de évek óta egyre nehezebb. És nem azért, mert olyan lennél, aki beleszalad a bajba. Hanem azért, mert rengetegszer nézek rád úgy, gondolok rád úgy, hogy nem a védelem az elsődleges feladatom, hanem a szeretet… - Hinata eközben kibontakozott a szorításából. – Bármennyire kerülöm az érzelmeket, nem tudom elkerülni a végzetem… Remélem ezzel nem bántottalak meg vagy ijesztettelek meg.
-Nem bántottál meg… És nem is ijesztettél meg… - mondja elvörösödve a Hyuuga lány. – Csak tudod… Ez egy kicsit hirtelen jött… Csak… Öhm… - kicsit elbizonytalanodott. – Nem hittem volna, hogy ilyen érzelmeket táplálhat valaki, akinek ekkora teher van a vállán és a szívén… Mióta figyelsz, vigyázol rám?
-Amikor tizenkét éves lettem. – gondolkozik el Seno. – Akkor még csak a feladatom volt az elsődleges. HA jól számolom akkor voltál nyolc éves. És folyamatosan Uzumaki után leskelődtél. – mosolyodik el Seno. – Remélem nem voltam bántó ezzel a megjegyzéssel.
-Egy kicsit… De ne aggódj… Naruto elvette Sakurát. – kicsit elszomorodik. – És még mindig nem tud az érzéseimről, amik voltak, lesznek.
-Mért nem mondtad el neki? – elővesz egy kis „pálcát” és meggyújtja. – Mért féltél tőle?
-Azért nem mondtam el neki, mert nem tudtam, hogy ő mit érez. Amikor összeszedtem volna a bátorságom akkor meg küldetésen volt, vagy én voltam épp… Aztán már késő volt…
-Rengeteg időd volt. És neki sem voltál közömbös… - hazudja szemrebbenés nélkül Seno. – De már tényleg késő.
-Így gondolod? – kérdi könnyes szemmel. – Mért nem voltam bátrabb? – a könnyei egyre jobban potyognak.
-Nyugalom, egy shinobi nem élhet a múltban… - lép hozzá közelebb és öleli át. „Megint a saját szabályaimat szegem meg… Hazudok, közeledek… Tényleg nem lesz jó vége.”
-Mióta vagyok shinobi? – kérdi most már zokogva. Hirtelen Seno mellkasára dől, és ott fojtatja a zokogást.
-Azóta, hogy vállaltad a shinobi nemzedékek erős akaratát, odaadását és nem utolsó sorban a Hyuuga klán örököse vagy. Nem adhatod fel csak azért, mert nem sikerült valami. – „Megint én papolok, amikor rohadtul nem értek hozzá…” Az egyik kezével a hátát, a másikkal a fejét fogja. Egyszer olvasta, hogy ez biztonságot jelent annak, akit ezzel az ölelési formával fognak. „Lehet nem kellett volna felhoznom ezt a témát… De egyszer muszáj felhozni ezeket is.” – Figyelj, segítek abban, amiben tudok és meglátod máris könnyebb lesz ez az egész.
-Hogy lehet könnyebb az, amit érzek? – kérdi még mindig zokogva. – Te nem szerettél soha senkit? Te soha nem vártál senkire feleslegesen?
-Mint említettem, nekem csak a védelem és a harc volt a lényeg. Most már te is köztük vagy.
-Köszönöm. – szorítja magához teljes erejéből a lány.
Seno erre már nem felelt, csak állnak és ölelik egymást. Perceken keresztül nem is mozdulnak, csak Hinata halk sírását lehet hallani. Az éjszaka lassan érkezik, de Hinata még mindig szomorkás hangulatban van.
-Idelye lenne visszamenni, nem? – kérdezte Seno.
-Nem akarok, itt akarok lenni melletted.

-Ott is mellettem lehetsz. – feleli Seno és a karjaiba veszi. – Ne félj, nem hagylak egyedül.
Hinata átkarolja a nyakát és a fejét beékeli az állkapcsa alá. Seno pedig elindul szépen nyugodtan a rezidencia felé.
„Most már értem miért nem akartam sohasem szerelmes lenni… Kicsit fáj, ahogy a gégémet nyomja, de ha neki így kényelmes, rajtam ne múljon.”
-Min gondolkozol? – kérdi csukott szemmel. A hangjában még mindig érezni a bánatot.
-Azon, hogy mit fogok mondani az apádnak, amikor meglát minket így. – mosolyodom el a maszk alatt.
-Szerintem ki fog akadni. – mondja most már kicsit boldogabban.
-Akkor el kellene kerülni? – kérdi Seno. – Vagy van valami jobb ötleted?
-Jelenleg nincs. Bár ha jól tudom, akkor neked engem kell védened. – felnéz Seno arcára. – Így nem gyanús, ha mellettem vagy.
-Van benne valami. – hirtelen ugrik egyet és a rezidencia tetején áll. – Merre is van a szobád?
-Pont alattunk. Letehetsz nyugodtan. – ad egy puszit a férfi nyakára.
-Ezt miért kaptam? – engedi le a lány lábát a földre.
-Mert hazahoztál és vigasztaltál. – kacsint rá Senora. – Bejössz? Vagy kint maradsz még egy kicsit?
-Ha nem baj még maradok egy kicsit. – lehajol Hinata arcához. – Csak ne gondolj semmi rosszra. – lehúzza a maszkot és ad egy puszit a lány arcára. – Tessék szépet álmodni. – azzal visszahúzza a maszkját és elindul körbenézni a tetőn.
-Jóéjszakát Seno-san. – mondja halkan Hinata és bemászik az ablakon, hogy megfürödjön és utána ledőljön aludni.
Két kör után leül a tetőn és a Holdat kezdi bámulni. Kicsit szomorú, mert nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy saját maga elképzelte…
„Nem tartom jó ötletnek még mindig… De nem fogok elzárkózni. Most már úgyis késő… Lehet egyszer úgy fog alakulni, hogy véglegesen itt ragadok és vele élem le az életem. Csak egy gond van ezzel… Mégpedig az, hogy láttam mi lett azokkal, akik szerelmesek lettek. Nem akarok még meghalni. Nem akarom, hogy kihaljon a klánom. És még fiatal is vagyok…”
-Szép esténk van, nem Seno? – kérdezte hirtelen Hiashi. – Mért nem alszol?
-Estét Hiashi. Azért nem alszom, mert nem tudok. – mondja szűkszavúan Seno. – És te mért nem?
-Nem tudtam merre lehet a lányom. – leül Seno mellé. – Aztán benéztem a szobájába és észrevettem, hogy ott alszik az ágyában. Kicsit úgy nézett ki, mint aki sír álmában.
-Sajnos a sírás tudom miért van… - hajtja le a fejét. – Meséltem neki pár dolgot a múltról. Illetve Uzumakiról.
-Lehet nem kellett volna? – kérdi Hiashi. – Vagy úgy ítélted meg, hogy nincs vesztenivalód?
-Én úgy gondoltam, hogy jobb, ha most tudja meg, minthogy később csalódik. Ha nem adja ki magából időben, akkor beleőrül. Amit meg nem szeretnék…
-Csak nem szeretet hallok a hangodban Seno? – kérdi mosolyogva a Hyuuga. – Vagy tévedek?
-Nem tévedsz, elkövettem azt a hibát, amit a neveltetésem és élettapasztalataim mellett soha nem hittem volna… - ránéz Hiashira. – Azt hiszem beleszerettem a lányodba. – „Könnyebben sikerült kimondanom, mint hittem.”
-Hmm… - gondolkozik Hiashi. – Nem mondom, hogy meglepne a dolog. Hisz nyolc éves kora óta te vigyázol rá. Láttad, ahogy felcseperedik, nem tagadhatod, hogy nagyon szép lány.
-Kezd az az érzésem lenni, hogy direkt ezt akartad volna…
-Lehet így is van. – villantja meg mosolyát Hiashi. – Hisz rád bármikor számíthatunk, és nagyobb biztonsággal bízom rád a lányom. Hisz ahogy láttam nem sajnálod a testi épséged sem érte.
-Az egy dolog Hiashi. – lehúzza a maszkját. – Amilyen feladatot kapok azt megcsinálom. Teljesen mindegy, hogy kit kell védenem.
-Ezzel nem versz át. Tudom jól, hogy beleszerettél és másért nem dobnád oda az életed…
-Ezekszerint már én se tudom leplezni az érzéseim… - „Francba… Pont ettől féltem…” – Mért hiszed, hogy jobb párja lennék Hinatának, mint mondjuk Uzumaki lett volna?
-Uzumaki hiperaktív és feleannyira sem figyel oda, mint te. – komorodik el Hiashi.
-Más neveltetése van. Ne feledd, a Kyuubi miatt nincsenek szülei. Ennek ellenére most ott ül a Hokage székében.
-Van benne valami. De valamiért nem bízom benne. Pedig normális srác, ezt tudom róla. De nem szeretném, ha a lányom vele lenne.
-Ahogy elnéztem nem lesz rá túl sok esély… A lányod jobban odavan a sebesült shinobikért. – mosolyodik el Seno.
-Csak ne száljon a fejedbe…
-Igyekszem figyelni erre. – kicsit kotorászik a zsebében és több dolgot vesz elő.
-Tudsz valamit arról a Kiba gyerekről?
-Igen, tudok. – nyújt neki egy képet. – Az Inuzuka klán kis tehetsége. Egy kutyával szokott szaladgálni. – odaad még egy képet. – Próbálkozik Hinatánál, de kétlem, hogy lenne bármi esélye a srácnak.
-Ezt miből gondolod?
-Ma lett volna egy találkozójuk. A srác el se ment… - ingatja a fejét Seno.
-Mint említettem, jobban örülök, ha te vagy a lányom mellett.
-A megfigyelést továbbra is fontosnak tartod az Izunuka srácra?
-Nem nagyon. Ha van valami, akkor úgy is ott leszel, nem?
-De, azt kérte a lányod, hogy lehetőleg maradjak mellette és kísérgessem. – kicsit elmosolyodik Seno. – Kíváncsi leszek, mennyire leszünk beszédközpontúak.
-Az öltözködésedet ismerve nagyon. – röhögi el magát Hiashi
-Kedves vagy, mint mindig. – mosolyog még mindig Seno. – Holnapra mit tervezel?
-El kell mennem a Homok faluba. Gondolkozom, hogy kiket vigyek magammal.
-Olyat vigyél, aki bármikor kész az életét adni érted. – vált komoly arckifejezésre Seno.
-Mért?
-Sajna a Homok falu irányába rengeteg erős ninja szórakozik az utazókkal. Nem mondom, hogy neked gondot jelentene, de ha mondjuk Hanabit akarod vinni akkor, vigyél minimum két shinobit még.
-Mi lenne akkor, ha Hanabi, Neji és Hinata jönne? Természetesen te is, mivel Hinatára vigyázol.
-Benne vagyok, mikor akarsz indulni? – kérdi Seno kis gondolkozás után.
-Valamikor reggel. – feleli gondolkozás nélkül. – Hinatát kelted majd? Vagy én keltsem?
-Hogy szeretnéd? – mosolyog Seno.
-Hogy keltsd te.
-Akkor értelemszerűen én fogom kelteni.
-Oké, majd akkor reggel találkozunk. – áll fel Hiashi. – Addig is próbálj meg pihenni.
-Igyekszem, jó éjt.
Az este kicsit lassan telik a további pár órában. Seno egyre csak azon gondolkozik, hogy jó ötlet-e egyáltalán a kapcsolat, már ha lehet így fogalmazni egy nap után. Amikor a nap felkel, még mindig gondolkozik, de már teljesen másfelé járnak a gondolatai, mégpedig a családalapításnál. Furcsállja, hogy erre ment a gondolat menete, de nem bánja. Ha valóban így alakul majd, akkor legalább van valami elképzelése, hogy mire számítson.
„Ideje felkelteni a kisasszonyt.” Elmosolyodik és feláll, hogy eleget tegyen Hiashi kérésének. A lehető leghalkabban belopózik Hinata szobájába. Hinata az ágyán keresztben fekve alszik. A takaróját félig lerúgta magáról az éjszaka folyamán. Egy kis plüss állatot szorongat, úgy tűnik, hogy soha nem engedné el, ha teheti. Pizsama gyanánt egy bugyi és egy melltartó van csak rajta. „Milyen gyönyörű, legszívesebben befeküdnék mellé és úgy aludnék. Csak sajna nem tehetem meg…” Hatásszünet után észbe kap. „Az isten verjen meg téged, hogy képzeled ezt? Csak úgy meglesel valakit és a saját kódexed, a saját ninja utadat se tartod be? Tényleg elvette az eszemet ez a lány…” Közelebb lép hozzá és lehajol. „Milyen finom illata van.” Az egyik kezével megsimogatja a lány karját és egy puszit ad az arcára.
-Ébresztő szépséges kisasszony. – suttogja a fülébe Seno. – Kaptunk egy kis feladatot mára.
Hinata egy kicsit megrezzen, amikor eljut a tudatáig Seno hangja és pár percig még csukott szemmel figyel, hogy mi történik. Seno Ad még egy puszit az arcára, amire Hinata átkarolja a nyakát és berántja maga mellé.
-Jóreggelt. – suttogja még mindig Seno. – Remélem jól aludtál.
-Jól aludtam. – mondja halkan Hinata. – És ilyen ébresztésre vágytam már évek óta. – mondja mosolyogva.
-Remélem kielégítettem eme vágyadat mára. – mosolyog rá a lányra Seno.
-Mára igen. – fonja át a lábával és a karjával. – De mi lesz holnap? – kérdi kicsit elpirulva.
-Amit kérsz, az lesz.
-Akkor holnap is ilyen ébresztést kérek szépen. – közelebb húzza magához és ad egy puszit a sebre, amely jóformán keresztülmegy Seno arcán.
-Igyekszem majd teljesíteni eme kérésed. Viszont fel kellene kelni. Apádnak a Homok faluba kell mennie és mi is megyünk vele.
-Ez azt jelenti, hogy beszélgetni fogunk erről a dologról apámmal?
Seno egy kicsit elgondolkozott. „Mondjam meg neki, hogy már tud róla és nincs ellene kifogása? Vagy egyelőre hagyjam? Szerintem az utóbbi lesz belőle…”
-Szerintem fogunk róla beszélni, de nem Hanabi és Neji elött.
-Ők is jönnek?
-Igen, apád egy családias légkörrel szeretne utazni. – „És engem is annak tekint.”
-Értem. Akkor viszont ideje felkelni, hogy apámat ne várakoztassuk meg.
-Oké, csak utánad. – mondja mosolyogva Seno.
Hinata kuncogva szál ki az ágyból és indul el a szekrénye felé. Kiválaszt pár ruhadarabot és az ágyra hajítja azokat.
-Szerinted ezek jók lesznek? – kérdi egy jóformán teljesen fekete ruhára, amin itt-ott vannak piros részek. – Vagy inkább a szokásos ruhámban menjek?
-Gönyörű vagy így is, úgy is. – válaszolja bölcsen Seno mosolyogva.
-Ezt is csak azért mondod, mert láttál fehérneműben. – röhögi el magát Hinata. //Illusztráció:

http://hinata.naruto-kun.hu/Hinata/slides/Hinata_Sexy_by_Spacecowboytv.html

//
-Ez övön aluli volt. – mosolyog továbbra is Seno. – De részben igazad van.
-Melyik a kedvenc színed?
-A fekete. – vágja rá Seno. – De a kékkel sincs bajom.
-Akkor ezt veszem föl. – mutatja a fekete ruhát. – Ha megbocsájtasz, én most elmegyek letusolni. Megvárhatsz itt is, ha gondolod…
-Megvárlak itt. – vág bele Hinata szavába Seno. – És kicsit körbenézek, ha nem gond.
-Azt hittem már ismered a szobám minden kis zugát.
-Valamit sohasem néztem meg a tisztelet és más dolgokra hivatkozva. – feleli Seno.
-Ohh, értem. Akkor nyugodtan. Tíz perc és itt is vagyok. – azzal belép a fürdőbe és pár pillanat múlva már vízcsobogást hallani.
Seno kikecmereg az ágyból, összehajtogatja a paplant és körbenéz a szobában. Igényes, ízléses berendezések vannak a szobában. Megakad a szeme egy kis asztalkán, amin több kép is van. Az elsőn Hinata van, amikor strandolni mentek az évfolyamával. A többi képen az évfolyamtársai vannak, Sakura, Ino, Naruto, Shikamaru és a többiek. Narutoról rengeteg kép van az asztalon. „Ezekszerint ez abból az időszakból van, amikor még loholt utána… Mért nem emlékszem, hogy csinált képeket erről az alkalomról?” A vízcsobogás abbamarad, pár perc múlva kijön a fürdőből. „A fekete ruha gyönyörűen áll rajta, egyszerűen nem lehet leírni, hogy hogyan néz ki benne.”
-Ez igen, gyönyörű vagy. – leteszi a képeket. – Mehetünk?
-Persze, mehetünk. – küld egy biztató mosolyt Seno felé.
Seno kinyitja az ajtót és előreengedi Hinatát. A lány elindul a folyosón, egyenesen a nappaliba. Seno megy után. „Nah, ennyit rólam… Most is a seggét nézem… Hihetetlen vagyok. De valljuk be őszintén, nagyon szép és formás.” Egy bárgyú mosoly ül ki az arcára, menetközben a maszkját visszahelyezi a helyére. „Mostmár nem fog felismerni csak az aki már látott maszk nélkül.”
-Jóreggelt Hinata-chan. – köszön illedelmesen Neji és Hanabi. – És magának is.
-Jó reggelt nektek is. – mondja mosolyogva Hinata.
-Jó reggelt. A nevem Seno Miyagi. – mutatkozik be Hanabiéknak.
-Azt ne felejtsd el, hogy elit ninja. – lép be a szobába Hiashi.
-Jó reggelt apám. – mondják egyszerre.
-Nektek is jóreggelt. Seno, készen álltok?
-Természetesen. Bármikor indulhatunk. – igazítja meg a köpenye alatt a felszereléseit.
-Az szép arzenál… - mondja halkan Neji. – Mire készülsz?
-Nem véletlenül vagyok elit ninja kisfiam. – mondja maró gúnnyal Seno.
-Azért majd mesélhetnél, hogy honnan és miféle szerzet vagy te. – feleli Neji.
-Majd talán egyszer. – ígéri meg Seno.
-Nővérkém, hogy-hogy fekete ruhában vagy? – kérdi Hanabi.
-A kékhez most valahogy nem volt hangulatom. – mosolyog a hugára Hinata.
-Ahham, értem én. – kacsint egyet. – Majd menetközben megbeszéljük.
Hinata csak elmosolyodik.
-Nah, ideje indulnunk. – jelenti ki Hiashi. – Hosszú út áll elöttünk.
A népes kis csapat felszedelőzködött, Hanabi és Hinata semmilyen felszerelést nem vittek, csak a fegyvereiket. Neji, Seno és Hiashi természetesen mindent cipelt… A lányok kisé előreszaladva beszélgettek, olykor-olykor Hanabi hátrapillantott és Senot méregette, aki Nejivel és Hiashival beszélget.
-Szóval mire készülsz azzal a sok fegyverrel? – kérdi Neji, mikor már kiértek a faluból.
-Természetesen harcolni és megvédeni azt aki megbízott a feladattal.
Hiashi csak elmosolyodik.
-Azt ne mond, hogy csak azért van nálad ennyi fegyver, mert engem kell védened.
-Tudod jól, hogy nem csak azért. – fordítja Hiashi felé a fejét Seno.
-Miről maradtam le apám? – kérdi Neji. – Úgy tudtam, hogy én vagyok az aki védi a családot, a főházat az ellenségtől.
-Igen Neji, de van egy kis gond. Nincs annyi tapasztalatod harcok terén, mint Senonak.
-Ami azt jelenti, hogy?
-Hogy nem vagy elég edzett, és harcképes, mint én, továbbá nincs annyi információd sem a területről, mint nekem. – mondja kicsit feszültebben Seno.
-Valami gond van? – kérdi Neji, mikor meglátja, hogy Hiashi tekintete is megváltozik.
Hirtelen Seno eltűnik és a lányok előtt jelenik meg.
-Mi a baj Seno? – kérdi Hinata.
-Fogjátok ezeket. – nyújt hátra két kunait, majd amikor elveszik tőle már nyúl is a köpenye alá, hogy két háromágú pengét vegyen elő. – Menjetek vissza Nejiékhez és maradjatok ott, amíg nem jövök vissza! – adja ki az utasítást halkan, de annál nyomatékosabban. A két lánynak nem kell több, már szépen lassan osonnak vissza a kijelölt helyükre.
Seno eltűnik az útról. „Nem lehet igaz, egyszer akarok valami normális utat, erre persze, hogy ellenséges egység figyel minket.” Ágról-ágra ugrálva halad a célpontja felé. „Ha jól számolom, akkor hatan vannak. Meglepetés ereje velem van, de nem sokáig.” Megidéz két klónt, akiket két irányba küld. „Nah, három oldalról való támadás. Érdekes harc lesz az egyszer biztos.”
Eközben Hiashiéknál.
-Mi van Hiashi-sama? – kérdi Neji harciasan.
-Négy ellenséges ninja van a közelben. Ha jól sejtem értük megy Seno. – mondja a fogai között Hiashi. – A francba, nem négy, hanem öte… hatan vannak. – „Remélem nem törik bele a bicskád Seno…”
Seno előtt kezd kirajzolódni, hogy honnan jöttek vagy jöhettek a ninják, Eső falusi shinobik.
„Remek, kész élmény lesz velük harcolni… Nah, akkor mindent bele!” Eldobja az egyik kunait, ami a legközelebbi tarkójánál gyönyörű bemeneti sebet hagy, kimenetit már nem. „Egy megvan.” Két oldalról egy-egy csillanással ismét két kunai szeli át a levegőt, hogy elvégezze feladatát. Az egyik shinobi ki tud térni előle, a másik a mellkasával kapja el azt. Elkerekedett szemmel forgolódni kezd, hang nem jön ki a torkán és elkezd lilulni a feje. Pár másodperc múlva össze is esik. „Remek, kettő, márcsak négy maradt hátra…” Mind a három Seno egyszerre „robban” ki a fák lombjai közül, amivel az Eső rejtekiek – már akik még életben vannak – hulla fehérré változtatják arcukat. „Ti se számítottatok ekkora ellenállásra, mi?” A két klón egy föld elemű technikával fogságba ejti a shinobikat, az eredeti pedig tűz technikát alkalmazva elégeti őket… Nem csak a testek égnek el, hanem az erdő egy része is, ami a tűz útjába került… „Hoppá, ezt nem kellett volna ekkora erővel…”
Neszt hallva, gyorsan megfordul, de későn vette észre azt a ninját, aki elugrott a kunai elöl. Az egyélű fegyverével egy elég mély vágást okoz Seno bal vállában, a csontja állítja meg a pengét.
-Megölted a társaimat, te rohadék! – ordítja hisztérikusan. – Ezért megdöglesz!
-Nem hiszem… - mondja bátran Seno és ráfog a ninja kezére. A másik kezével egykezes pecséteket mutat, majd a kezében egy tűzgömb kezd el eszeveszettül keringeni. – Nem én fogok elpatkolni. – azzal meglendíti a karját és pontosan a szíve fölött találja el az áldozatot. Az eltorzult arccal nézi a műveletet. A hátán megpörkölődik a ruha, majd kiszakad a helyéről a szíve és a testének a hátsó részénél távozik az. – Legközelebb olyat válasz, aki gyengébb, mint te! – azzal kitépi a testből a kezét és az élettelen test nedves puffanással eldől. Seno kihúzza magából a kunait és elhajítja, majd a vállát fogva elindul vissza Hiashiékhoz.
Hiashi feszülten figyel három-négy percig majd elmosolyodik.
-Mi mosolyogsz apám? – kérdi Hanabi.
-Hogy úgy fogalmazzak, ezekkel a shinobikkal nem lesz több gond. – feleli Hiashi. – Nemsokára itt lesz Seno.
-Hiashi-sama, mi történt? – kérdi Neji. – Ilyen gyorsan nem győzhet le hat ellenfelet senki sem.
-Pedig de. Nem véletlenül elit ninja ez a Seno.
-Apám, megsérűlt? – kérdi Hinata.
-Nem láttam, hogy megsérült volna.
A beszélgetés közben Seno kilép a fák közül, már nem fogja a vállát, de a terjedelmes véres folt, a szakadt ruházata tökéletesen utalnak arra, hogy megsérült.
-Jahj ne! – sikkant fel Hinata. – Mi törént?
-Semmi vészes. – legyint a jobb karjával Seno. – Túlélem.
-Neji, Hanabi, gyertek. – mondja Hiashi. – Ugye nem gond Seno.
-Nyugodtan menjetek. Majd utolérünk titeket.
-Rendben. – mondja Neji és elindulnak.
Hinata közelebb lép Senohoz és átöleli. Elkezd sírni, mert tehetetlenül kellett várnia arra, hogy kiderüljön mi történt.
-Ne sírj. Tényleg nem vészes. – mosoly jelenik meg Seno arcán.
-Hogy-hgy ne sírjak? – kérdi kissé ingerülten Hinata. – Egy ilyen mély sérülésre azt mondani, hogy semmiség egyenlő az öngyilkossággal…
-Akkor mit tegyünk? – kérdi Seno, miközben ad egy puszit Hinata homlokára.
-Bekötöm a sebedet és utána megyünk apámék után! – jelenti ki a könnyeit törölgetve a lány.
Seno leül egy út szélén található sziklára és letolja magáról a köpenyének bal részét.
-Vedd le a köpenyt is és a felsődet is… - mondja halkan, ismét a könnyeivel küszködő Hinata.
-Óhajod számomra parancs. – mosolyog egyet Seno. Leveszi a köpenyt, ami eltakarta a felsőhöz rögzített fegyver és tekercstartó zsebeket. Leveszi azt is és előtűnik több régi sérülés. A többsége csak felszíni karcolás, de elvétve akadnak mélyebb sebek is, mint például a szív alatt és a szegcsont fölött.
-Te jó ég. – kap a szája elé Hinata. – Ezek…
-Igen, ezeket a sérüléseket akkor szereztem, amikor rád vigyáztam. Majd mesélek róluk, ha érdekel…
Hinata nem szól semmi, tekintve, hogy a felső lekerült a maszk is lekerült róla. Seno nyakán is van egy sebhely… Elkezdi bekenni valamilyen kenőccsel a bal vállon lévő sebet, majd áttekeri több réteg gézzel.
-Nem szeretném, ha sérülten kezdenél harcolni. – mondja sírva a lány. – Nem tudom mi lesz velem, ha meghalnál.
-Megígérem, hogy nem fo… - Hinata teljesen átöleli Senot és megcsókolja. A férfit annyira váratlanul éri a dolog, hogy pár pillanatig meg se mozdul. Aztán átöleli a lányt, majd a nyelvével megnyalja az ajkát. A lány érti a célzást és az ő nyelve is utat törve elindul felfedező útra a másik szájában. A két nyelv egymást kergetve, kerülgetve, érintve próbál a másiknak folyamatos élvezetet nyújtani. Kevés időnek hat, de hosszú percekig nem válnak el egymástól. Amikor végre elszakadnak, mind a ketten kipirosodva, pihegve nézik a másikat.
-Ez meglepett… - töri meg a csendet Seno. – De örülök, hogy te vagy az első akivel ezt csináltam.
Hinata válasz helyet ismét birokra kel Seno nyelvével. Ez a „pillanat” csupán két percig tart, de nem nagyon akarnak elszakadni egymástól.
-Jobb lenne, ha mennénk. Nem szeretnék veszekedni Hiashival. – mondja szomorkásan Seno.
-Ugye folytatjuk majd? – kérdi Hinata.
-Persze, hogy folytatjuk. De nem most. – elkezd öltözködni. – Most be kell érnünk a többieket.
Hinata segít Senonak felöltözni, ugyanis a kötés eléggé lekorlátozza a bal karjának a mozgását. Mire végre sikerül felöltözni és elindulni, addigra a kötés már átázott vérrel. „Az erőlködés miatt.” Gondolja Seno. Megfogja Hinata kezét és kézenfogva indulnak Hiashiék után. Egy táborhelynél érik be őket. Hanabi egyből „elrángatja” Hinatát Senontól.
-Látom bekötötte a sebed. – mondja Hiashi.
-Igen, be, csak átvérzett… - tapogatja meg a kötést, majd a véres kezét mutatja Hiashinak.
-Újrakössük? – kérdi Neji.
-Megköszönném, csak tudjátok elég nehéz így bármilyen mozgást csinálni. Ha segítenétek leoperálni a felső ruházatom, azt megköszönném.
Hiashi és Neji együttes erővel leoperálja a köpenyt és a felsőt. A kötést Neji szedi le, Hiashi egy kenőcsös tégellyel tér vissza.
-Látom az elmúlt évek alatt összeszedtél pár sérülést… - mutat a hegekre. – Ennyi sérülésbe egy normális ember már belepusztult volna. Főleg abba. – mutat rá a szíve alatti hegre.
-Enyhén szólva szerencsésnek mondhatod magad… - mondja Neji.
-Mert?
-Mert Hiashi-samának igaza van… Egy normális ember már rég meghalt volna.
-A Miyagi klántól ez elvárható. – mondja Hiashi. – Mármint, hogy ennyi sérülés után is vígan szaladgálsz az élők sorában.
-Ez megnyugtató. – mondja Seno.
-Nah, kész is. A sátrat felállítottam neked, nektek. – mondja Neji. – Nem tudom, hogy terveztétek a pihenést.
-A mit? – kérdi hitetlenkedve Seno.
-Pihenned kell! – adja ki a parancsot Hiashi. – Addig nem megyünk tovább, amíg nem gyógyultál meg annyira, hogy harcolni tudj.
-Remek… - morog Seno és elindul a stára felé. „Pár óra pihenés nekem sem árthat.” Benéz a sátorba és a táskája behajítása után ő is bemegy. A táskából párnát alakít ki, a hálózsákját leteríti a földre, majd belebújik. „Ez gáz… Itt pihenek ahelyett, hogy a feladatomat végezhetném. Röhelyes…” Ezekkel a gondolatokkal alszik el.

-Hiashi-sama, mért nem ismerem ezt a shinobit? – kérdi Neji. – A sebei és tehetsége alapján híres lehet.
-Lehet, hogy híres, de nem a hétköznapi mérce szerint. Az ellenségnél inkább félik. – feleli Hiashi.
-És honnan ismeri?
-Régi történet. A Homok faluban elmondom. Hé! Lányok! El ne tűnjetek nekem! – figyelmezteti a Hanabiéket.
-Rendben apám. – válaszol Hinata és folytatja a beszélgetését Hanabival.
-Hiashi-sama, én ledőlök aludni, ha nem gond. – feleli hirtelen Neji. – Ha ön is ledőlne akkor kérem keltsen fel és őrséget állok.
-Rendben Neji. Nyugodtan. – feleli Hiashi és elindul Hanabiék felé. – Lányok, későre jár.
-Nem vagyunk már kicsik apám. – feleli kicsit szemtelenül Hanabi.
-Még beszélgetünk apám. – mondja Hinata.
-Csatlakozhatok? – kérdi Hiashi.
A két lány összenéz és elmosolyodik. Hiashi sem bírja ki mosolygás nélkül.
-Szóval? – kérdi egy kis idő után Hiashi.
-Apám, mit tudsz mondani erről a Senoról? – kérdi Hanabi.
-Mért érdekel téged? – feleli vissza Hiashi.
-Csak. – mosolyog Hanabi.
-Mi érdekelne?
-Az arca. – pirosodik el. – Vajon szép?
-Ezt nem tudom neked megmondani. – mondja kis gondolkodás után. – Még nem láttam az arcát. – hazudja szemrebbenés nélkül.
-Még Hinata se mond semmit. – játssza a sértődöttet.
-Én se láttam semmit. – hazudja Hinata is.
-Áhh, én ledőlök aludni… Nem lehet veletek fontos dolgokról beszélni. – elindul Seno sátra felé.
-Hanabi! – szól utána Hiashi. – Neked nem ott van a helyed most.
-De mért nem apám? – kérdi szomorkodva.
-Mert te még fiatal vagy és apánk mellett van a helyed. – mondja Hinata.
-Pukkadj meg… - mondja csalódottan és elindul egy másik sátor felé.
-Ha nem haragszik meg apám, én is ledőlök pihenni. – mondja Hinata kissé elvörösödve.
-Nem haragszom meg, menjél csak nyugodtan. – mondja az erdőt figyelve Hiashi. – Én maradok és figyelek. Reggel találkozunk.
-Jó éjszakát apám. – hajol meg a lány, majd elindul a sátor felé.
Amikor a sátorba belép, Seno nagyban horpaszt és a sebesült karján fekszik. A lány odahajol hozzá és megpróbálja átfordítani a másik oldalára. Pár perc „küzdelem” után sikerül elérnie a célját és elkezdi levenni felsőjét és nadrágját.
-Jól nézel ki. – hozza a frászt Hinatára Seno.
-Ne ijesztgess! – mondja még félve és idegesen a lány.
-Nem akartalak megijeszteni. – mentegetőzik a fiú és megsimogatja Hinata hátát. – Kérlek, bocsáss meg nekem.
-Még gondolkozom ezen… - rakja le a nadrágját és a felsőjét a lány. – Jól van a karod? – fekszik le Seno mellé a hálózsákra.
-Jól, ha jól gondolom, akkor reggel már útnak is tudunk indulni. – kibújik a hálózsákból és felül. – Volt már rosszabb sérülésem is az évek folyamán.
-És elmesélsz egy történetet? – közelebb húzódik a fiúhoz.
-Nem éppen esti mesék ezek a történetek. – próbálja elkerülni a múlt felhánytorgatását. – De ha nagyon szeretnéd, akkor elmesélek egyet, de csak egyet!
-Szeretném. – hunyja le a szemét.
 -Rendben. – adja meg magát Seno. – Ez a dolog akkor történt, amikor tizenhét lettem. Jó kis szülinap volt. – röhögi el magát. – Akkor szereztem a nyakamra a heget. Ti épp akkor kísértetek valamilyen nőt. Uzumaki és Inuzuka volt veled. Azért emlékszem, mert furcsa volt ez a hármas. Uzumaki csak sietni akart, Inuzuka meg csak lassan, nyugodtan akart mászkálni. Én hol előttetek, hol mögöttetek, hol mellettetek voltam. Akamaru nem egyszer érezte a szagom. 
-Erre emlékszem, folyamatosan azt hittük, hogy az ellenség a nyomunkban van… - gondolkozik el Hinata.
-Aztán a társam gondolatmenete elkalandozott… - veszi vissza a szót Seno. – Egyenesen beleszaladt az ellenségbe… Nem élte túl. Egy hangos sikoltással elszállt belőle az élet, amikor az egyikük kardja átment a szívén… - egy könnycsepp csordul le az arcán. – A másik társam shuriken esővel támadott, én a kis hézagokban támadtam.
-Gondolom rengeteg gyakorlás kellett ahhoz, hogy úgy tudjatok támadni.
-Éveken keresztül azt gyakoroltuk. A támadás harmadik része egy genjutsu és ninjutsu keveréke volt. Annak a technikának a neve a Zuhanó Angyal volt. Évek óta nem csináltam… Mondjuk, akikkel kifejlesztettem már nem is élnek… Visszatérve. Akkor még nem volt akkora harci tapasztalatunk és egy ANBU egységgel futottunk össze. Mi akkor tudásilag Jounin szinten voltunk. Csúnya és hosszú harc volt. A karomon, lábamon, testemen több helyen és a nyakamon szereztem sebet. A legmélyebb és egyben legveszélyesebb sebet a nyakamra kaptam… Azt nem mondom, hogy adósuk maradtam sebekkel, de a társam feláldozta magát, hogy megvédjen. Nem igazán örültem neki… Velük kezdtem el a shinobik útját, velük vészeltem át rengeteg harcot, együtt védtünk téged és Hanabit.
-Hanabit miért?

-Ő mindig is egy izgő-mozgó kislány marad számomra. – mosolyodik el Seno. – Aki jóformán beleszalad a baj kellős közepébe…
-Tényleg? – hitetlenkedik Hinata.
-Tényleg, ha senki nem figyel rá, megpróbál a középpontba kerülni. Visszatérve, nekem vissza kellett mennem Konohába, hogy ellássák a sérülésem, utánatok pedig egy ANBU osztagot küldetett apád, hogy vigyázzon rátok. És ennyi lenne a történet.
-Kicsit szomorú… Miért ejtettél egy könnycseppet, amikor a társadról meséltél?
-Ezekszerint Hiashi nem mesélt mindent el.
-Miből gondolod, hogy mesélt valamit?
-Másképp nézel rám, a szemed megértést és sajnálatot tükröz. – néz mélyen a lány szemébe. – A csapattársaimat én magam választottam ki. Az egyiküket speciel nem azért mert jó volt, pontosabban nem csak azért. Szerettük egymást, és majdnem emiatt haltam meg én is. Azóta eltelt pár év, láttam pár harcot, elvesztettem rengeteg bajtársat. Ez volt az az időszak, amikor kialakult bennem, hogy mi az amit szem előtt kell tartanom, ha a legjobb akarok lenni.
-És mi változott meg?
-A felfogásom nem változott, tapasztaltabb lettem. Most már úgy vagyok vele, hogy képes vagyok megvédeni azt akit szeretek, de kérnék tőled valamit. – válik halálosan komollyá Seno.
-Mi lenne az? – ül fel Hinata.
-Ígérd meg nekem, ha bármi gond lenne. – kezd bele Seno. – Akkor olyan messze kerülsz a harctól amennyire tudsz. Ugyanis én mindig ott leszek, hogy védjelek.
-Ezt tudom, de mért így mondod?
-Mert, ha egyszer kifogok egy nálam erősebb ellenfelet és legyőzne akkor legalább te menekülj meg.
-De… - válik szomorúvá Hinata.
-Féltelek, de nem szeretném, ha miattam elvesztenéd az életed. – fogja meg a kezét. – Tudod, meséltem, hogy mióta figyelek rád, hogy mióta gondolok…
-Csssssssss. – teszi az ujját Seno szájára. – Tudom, hogy mit érzel. És ígérem vigyázni fogok magamra.
Seno bólint és átöleli a lányt. „Mért érzem még mindig, hogy ebből a későbbiekben nagyon nagy gondom lesz?” Hinata felnéz Senora és közelebb hajol. Neki sem kell több, megcsókolja a lányt. A nyelvük ismét a másik felfedezésével van elfoglalva, pont, mint a kezük. A lány keze bátortalanul simítja végig a hegekkel tarkított hátat, míg Seno lassan, alig érve a bőréhez simogatja. Óvatosan eldönti a Hinatát, majd egy pillanatra elválnak.
-Azt akarom, hogy ez a pillanat örökké tartson! – mondja halkan Hinata.
Válasz helyett Seno ismét megcsókolja. A nyelvük egymást kergetve vándorol szájból-szájba. Hinata lassan karjaival és lábával is átkulcsolja őt. Seno az egyik kezével az arcát simogatja, míg a másikkal támaszkodik, hogy ne nyomja szét szegény lányt. Hosszú percek után ismét szétválnak, a légszomj miatt folyamatos lihegést hallani csak.
„Nah, nézzük, mennyire tetszenek neki a kicsit komolyabb dolgok.”  Közel hajol a nyakához és szenvedélyes csókokat lehelve rá lassan halad a nyaktöve felé. Hinata halk nyögésekkel jelzi, hogy tetszik neki a dolog. Seno nem megy el a mellkasa irányába, inkább felfelé a füle irányába ad kis csókokat. Mikor elér a füléhez óvatosan beleharap, majd a nyelvével lassan végignyalja a szájáig vezető utat, ahol ismét csókolózni kezdenek.
Fél óra, óra után abbahagyják és egymást ölelve pihennek. Hinatát elnyomja az álom, Seno pedig azon gondolkozik, hogy ki kellene mennie, hogy elintézni a folyó ügyeit. Néhány perc gondolkodás után lassan elkezdi óvatosan kiszabadítani magát, nehogy felkeltse Hinatát. Mikor ezzel megvan, betakarja és a felsőjét, illetve fegyvereit felvéve kilép a sátorból.
„Ezt kifejezetten élveztem. Csak még mindig az a gond, hogy aggódom a jövővel kapcsolatban…” A zsebében matatva elővesz egy kis dobozt, amiből egy „pálca” kerül elő, amit meggyújt. A dobozt elrakja és a legközelebbi fához odamegy és nekidől.
-Neked nem pihenned kellene? – kérdi a fa lombjaiból valaki.
-Kellene? – kérdi vissza Seno.
-Lehetséges, a karod hogy van? – ugrik le Hiashi. – Vagy már nem is fáj?
-Valaki feledtette velem a fájdalmat. – mosolyodik el a sátor irányába.
-Sejtem… - feleli mosolyogva Hiashi, miközben ő is a sátorra néz.
-Hogy-hogy te vagy itt és nem Neji?
-Mért ő álljon itt, ha olyan fáradt, mint a fene?
-Mert ezt választotta! – jelenti ki ellentmondást nem tűrően Seno. – Bocs, hogy ezt mondom, de puhány a testőröd…
-Nem úgy lett kiképezve, mint te… - ingatja meg a fejét Hiashi. – És nem is élt úgy, ahogy te.
Seno nem felelt csak figyelte az erdő neszeit.
„Milyen szép is az erdő ilyenkor. Ezekért a nyugodt órákért szeretem én a magányt… Remélem a jövőm hasonlóan nyugodt lesz, akár vele, akár nélküle.” Eltekint a sátra felé, ahol mosolyogva alszik egy lány. „Remélem, jól alszik.”
-Figyelsz te rám? – böki meg Senot Hiashi.
-Bocs, elkalandoztam…
-Éreztem… Pár perce itt beszélek a fának… - próbál morcosan nézni Hiashi.
-Bocs… - szegezi le a szemét. – Nem akarsz pihenni?
-Ez volt az egyik, amit mondtam… - ingatja a fejét. – Nah mindegy, reggel találkozunk. Jó éjt.
-Neked is jó éjt. – mondja a távolodó Hiashinak.

Seno az erdőt kémlelve, a fának dőlve gondolkozik. Egy jövőbeli kép úszik be a szemei elé.

A teraszon áll és éppen a pálcáját szívja. A nap már lemenőben van, a gyerekek kacagása halk, gyönyörű dallamként cseng. Egy kimonóba öltözött lány jön ki az épületből, domborodó hasa egy örömteli életet vetít előre.
-Már megint dohányzol drágám? – kérdezi a hasát simogatva.
-Most szívtam el, ma már nem gyújtok. – feleli. – A gyerekek hogy vannak?
-Egész jól. – feleli egyből a nő. – Matsuri a legjobb az osztályból, Samui pedig fél éven belül leteszi a Chuunin vizsgát.
-Samuinak menni fog a halál erdeje?
-Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki. – mondja magabiztosan a lány.
-Tudod, hogy ki lesz az írásbeli felügyelője?
-Nem, Seno, nem tudom. – vallja be a lány.
-A vizsga felügyelője én le…
-Apa, hát hazajöttél?! – szalad ki Samui és átöleli Senot. – Milyen volt?
-Szia kicsim. – átöleli mosolyogva. – Csak a szokásos, harcoltam azért, hogy nyugodtan tudjatok aludni.
-Értem. Ezek szerint nem hoztál semmit? – mondja csalódottan Samui.
-Dehogynem. – mosolyodik el Seno, benyúl a fegyvertartó tokjához és elővesz egy furcsa, görbített pengét. – Ez egy Hang ninja fegyvere volt.
-Köszönöm. – ugrik a nyakába. – Ha nem gond bemegyek. Jó éjszakát. – mélyen meghajol.
-Nem mondtam már párszor, hogy itthon hanyagolhatod? – kérdezi a nő.
-Jahj Hinata… - mosolyog Seno. – Ha úgy gondolja, akkor had csinálja. – megcsókolja a nőt.

Hirtelen megrázza a fejét. „Ez kész… Már a gondolataim se ott járnak, ahol kellene…”
A reggel hamar eljön.
Mikor Neji felkel nem találja Senot sehol. Vállat vonva elkezdi összepakolni a felszereléseit. Szépen lassan felkel az egész csapat, Seno is előkerül valahonnan, Neji szúrós szemmel mered rá egy ideig, majd felveszi a zsákját és előremegy a lányokkal.
-Ezt meg mi lelte? – kérdi Hiashitól Seno.
-Nem tudom… Az éjszaka nem aludt valami sokat. Lehet ez az oka.
-Lehetséges. – gondolkozik el Seno. „Meg a szart… Ha ébren volt akkor látta, hogy mit csináltam.” – Kipihented magad?
-Fogjuk rá. Kicsit kényelmetlen volt ez a nosztalgiázás.
-Ezt úgy mondod, mintha nem élveznéd a szép környezetet. – mondja mosolyogva.
Egymásra néznek, majd elkezdek röhögni. A két lány hátranéz, Neji csak a fejét ingatja.
-Bátyám, mi a baj? – kérdi Hinata.
-Semmi… - morogja Neji.
-Ezt nem mondod komolyan ugye? – kérdi Hanabi.
-Mért kéne erre válaszolnom? – kapja fel a vizet Neji.
-Mert érdekel minket. – válaszolja Hanabi.
-Senoval van gondod? – pirul el Hinata.
-Nem, Narutoval… Szerinted? Mit csináltatok ti tegnap? Egyáltalán mit kísérget téged mindenhova? – fakad ki Neji.
-Aludtunk. Azért kísérget, mert ez a feladata… - mondja magabiztosan.
-Nem hiszem… - ingatja meg megint a fejét Neji. – Hanabi, te elhiszed ezt?
-Mért ne hinném? Az apánkban a végletekig megbízom.
-Lehetetlen veletek beszélgetni… - siet előre még jobban Neji.

-Mért érdekel? – kérdezte Hinata egy kevés habozás után.
Neji csak megrázza a fejét válasz helyett. Hinata Hanabira néz, aki bólint és elkezd lassulni.
-Neji, várj meg. – emeli meg kissé a hangját Hinata.
A fiú hátranéz, a kérdő tekintete és a lassuló tempója mindent elárul.
-Szóval, mért érdekel ez a dolog? – kérdi a lány. Neji nem válaszol, csak elpirul. – Nekem apám elmondta mért van a családnál. – Neji még mindig csak hallgat. – És képzeld, nem zavar. Megszerettem…
-Mennyi ideje? – kérdezi hirtelen a fiú.
-Mármint mi?
-Mennyi ideje ismered? – kérdi ismét.
-Ez a harmadik napja… - szegezi földre a tekintetét.
-És azt mondod, hogy szereted? Ennél nagyobb bolondságot még életemben nem hallottam…
-Most azért mondom el, hogy kioktass? Vagy van valami normális indokod, hogy miért kérdezed?
-Van indokom. – közelebb hajol a lányhoz. – Ezt rakd el, ha egyedül leszel, nézd meg.
A lány nagy szemekkel nézi a papírt, ami szemmel láthatóan négyszer-ötször félbe van hajtva és egy szalaggal van áttekerve.
Eközben hátrébb.
-Hiashi.
-Mond Seno.
-Ha a Homok faluba érkeztünk én el fogok tűnni valószínűleg hosszabb időre.
-Mért? – kérdi meg Hanabi, egyikük sem vette észre a lányt.
-Mert dolgom lesz. – mondja leplezett dühvel Seno.
-Akkor én kérdem, hogy miért. – mondja Hiashi.
Seno válasz helyett csak egy tekercset ad oda neki. Hiashi széttekeri és olvasni kezdi. Pár perc után összetekeri és visszaadja Senonak.
-Értem… Remélem, sikerrel fogsz járni. – mélyen belenéz a szemébe.
-Bízom benne, ha nem akkor ezt kérlek, add majd oda neki. – bök a fejével Hinata felé és egy másik tekercset ad oda Hiashinak. „Örülök neki, hogy megérted Hiashi. Majd egyszer, évekkel később visszatérek. Ha szeretni fog még akkor is, akkor értelme lesz annak, hogy maradjak. De így nem… Még nem…” – Szerintem lassan elválnak útjaink.
-Biztos, hogy menni akarsz? – kérdi Hanabi. – Köszönés nélkül?
-Igen. – feleli kis habozás után. – Jobb lesz így mindkettőnknek. A búcsú csak sebeket hagyna maga után. Sziasztok. – azzal szaladva elindul a Madarak országa felé.
„Csak miattad mindent. Soha nem gondoltam volna, hogy szerelmes leszek valakibe. Szerencsém, hogy Hiashi ilyen megértő.” Megigazítja a maszkját. „Egy időre eltűnök Konoha környékéről. Még szerencse, hogy beugrottam Narutohoz, mielőtt elindultunk volna.” A köpenye alá nyúlva elővesz egy tekercset, amelyen Konoha jele van. Szétnyitja – mindezt futás közben – és elkezdi olvasni. „Jelentéseket kaptunk a Madarak országából, hogy két Akatsukis tag – feltehetőleg Sasori és Deidara – a belső konfliktust kihasználva fosztogatnak és keresnek valamit. A feladat elvégzése elsődleges a két ország jó viszonyának fenntartása érdekében.” Miután elolvasta összetekerve visszarakta a köpenye alá.